8. fejezet Vizsgák

Egy hét kihagyás után mentem újra iskolába. Kenzo tovább akart otthon marasztalni, de jól tudtam, hogy hamarosan év végi vizsgák lesznek, és nekem bele kell húznom, hogy átmenjek. Így egy napot sem hiányozhattam feleslegesen. Az óráim egész jó teltek el. Mióta Izoék nem járnak hozzánk az életem békésebb lett. Csak a vizsgák miatt görcsölök nagyon. Ha leteszem jövőre egy évvel feljebb kerülök és utána pedig ha ott jól teljesítek kapok egy lélekölő kardot és hivatalosan halálisten leszek. Nem kell majd többet tanulnom. Meghúzom magam az egyik osztag leggyengébb emberei között és az életem csodás lesz! Ezt nem ironikusan mondom. Teljesen komolyan elterveztem így az életemet.

Órák után lementem a tornaterembe. Byakuya nem volt ott. Valahogy számítottam erre. Túl morbid lenne, ha tudná, mikor járok suliba és mikor nem. Ahogy eljátszottam ezzel a gondolattal rájöttem, hogy nem is lenne annyira morbid… Tetszet…

Egyedül edzettem. Mágiákat gyakoroltam leginkább. Hat körül elindultam haza. Szép lassan sétáltam. Amikor befordultam az egyik útkereszteződésnél láttam, hogy Kuchiki Byakuya jön velem szembe. Az arcán a meglepődés halvény jele volt felfedezhető.

- Neked szabad már mozognod? – ez a kérdés eléggé fájt. A közelben több halálisten is mászkált, így megpróbáltam minél halkabban beszélni.

- Igen! És szeretnék köszönetet mondani, azért, amit értem tett – közben mélyen meghajoltam – Továbbá szeretném megkérni a kapitányt, hogy erről ne szóljon senkinek!!- tettem még hozzá.

- A bátyád gondolom tud róla, hogy ez a betegség nem csak sima influenza – gondoltam, hogy felismeri a betegségemet, de azt hittem kicsit jobban meglepődik majd…

- Igen tudja…

- És más?

- A kapitány… Most már… De nem most tudta meg ugye? – muszáj volt megkérdeznem.

- Nem. Amikor nem rég a házatokban jártam. 

- Akkor mit szeretett volna tőlem a kapitány – utálom, még mindig, hogy magáznom kell.

- Semmi érdekeset – majd kikerült és tovább sétált. Na igen ez meg mindig bunkóság. Utána fordultam:

- Viszont látásra – mondtam jó hangosan. Csak, hogy feltűnjön neki, hogy valamit elfelejtett. Elértem a kívánt hatást. Egy pillanatra megfordult és visszanézett. Majd ment tovább.

 Este, mikor hazaértem Kenzo a konyhában ült és újságot olvasott. Amikor meglátott letette és rám nézett.

- Még mindig nem tudod, hogy, hogy keveredtél haza akkor? – tette fel a kérdést vagy huszadszorra. De nagyon is jól tudom. De hogy hangzana már: Képzeld Kenzo Kuchiki Byakuya hozott haza, mert előtte nagyon sokat edzettünk így megismerkedtünk. De ha már itt tartunk jelen pillanatban neki köszönhetem, hogy nem állok bukásra és ne kérdezd, hogy miért segít, mert nekem se mondta el. De kérlek ne mondd el a tanácsba. Tudom, hogy mindent megosztotok ott főleg, ami a kapitányokat illeti, de ezt fontos lenne, ha eltitkolnád….

Ezt csak nem mondhatom neki…

- Nem még mindig nem tudom. Mondtam már, hogy amikor felébredtem a kádban feküdtem. És te fölém hajoltál… - ismételtem el a betanult szövegemet… Utálok hazudni…

- Layla… Nem szívesen mondom ezt, de szerintem nagyon is jól tudod. Komolyan aggódok érted. A nap legtöbb részében azt sem tudom, hogy hol vagy. És nem is válaszolsz a kérdéseimre, vagy kitérsz előlük… - erősködött tovább a bátyám. Na ezt már nem bírom ki.

- Kössz a bizalmat – majd eltűntem a szobámba. Ez nagyon csúnya volt, de nem tehettem mást. Nem hagyott más lehetőséget nekem.

Az elkövetkezendő hetek normálisan teltek el. Reggel órák, délután Byakuyával edzés, este Kenzoval veszekedés. Jó ez utóbbi egyáltalán nem normális, de megszokott lett.

Eljött a vizsgák napja. A lényeg az volt, hogy megmutasd miben milyen jó vagy.

Aznap később keltem, mint szoktam. Sikerült kialudnom magam. Felvettem a ruháimat és elindultam a suliba. Reggel a bátyám sok sikert kívánt, ami kicsit meglepett, mert egyenlőre köszönő viszonyban se nagyon voltunk…

Az akadémiához érve vettem egy mély lélegzetet és beléptem a kapun. Az első vizsga egy írásbeli volt. Itt mérték fel a tudásunkat. Egyik edzés során megkértem Byakuyát, hogy magyarázzon el néhány dolgot, mert jól tudtam, hogy ha a bátyámat kérném meg, ő nem segítene. A kapitány segítségével sikeresen megértettem mindent. Így az első része a vizsgának ki van pipálva. Egész jó sikerül.

A második rész mágia gyakorlat volt. A diákok egyesével megmutatták a mágiatudásukat és azt a biztosok pontozták. Ez is viszonylag jól sikerült.

A harmadik, egyben utolsó vizsga pedig a testi és karddal való harc volt. Egy-egy ellenféllel kellett harcolni. A testi harcban hamar kiütöttek, de a karddal való mérkőzésen sikerült- én sem tudom, hogyan, de sikerült- győznöm! Az eredményeket még aznap megkaptuk. Az akadémián kellett maradnunk. Itt dőlt el, hogy ki az, akinek évek kell ismételni, akit kicsaptak, vagy, aki már holnap mehet egy másik vizsgára. Ez a másik vizsga a feljebb lévő osztálynak szól, de, aki nálunk nagyon jól teljesítette akár mehetett oda is. Ők már azért küzdöttek, hogy kaphassanak egy lélekölő kardot. Ezt a vizsgát holnap rendezik meg. Izo és vérebe is részt fog venni rajta. Akik egyik fent említett csoportba sem fognak tartozni, azok mennek az egyel feljebb lévő osztályba. Olyan este hét körül megjelent a tanár úr:

- Kérlek üljetek le! Elmondanám az eredményeiteket százalékba számítva. Aki 20 % alatt teljesített, azt kirúgjuk az akadémiáról. Aki 50% alatt az évet ismétel. Aki 100% fölött, az holnap jelentkezhet a záró vizsgára. Akkor nem is szaporítanám tovább a szót! Aki átment fáradjon ki az elismerő okleveléért. Az első Abe Aki százaléka 49. Évet ismétel – huh szegény nagyon szerencsétlen. A fiú felállt és kiment a teremből – A második Akite Akio százaléka 92. következő osztály – a lány kiment az okleveléért. És így ment végig, míg el nem érkezett ez én nevemhez. – Hayata Lola százaléka – itt egy szünetet hagyott, mintha meglepődött volna, majd végre megszólalt – 89. Következő osztály – ez az. Boldogan és diadal ittasan álltam fel a helyemről. Mindenki furcsán nézett rám. Azt gondoltak, hogy engem biztosan kirúgnak, de nem, nem így történt. Mosolyogva vettem át az elismerő oklevelemet.

Haza érve Kenzonak mutogattam!

- Nézem, nézem, de sehol sem találom, hogy, hogyan hamisítottad! Szép másolás meg kell hagyni – kacagott fel.

- Na, csak egyszerűen dicsérj meg és kész! Nem kell azzal vádolni, hogy csaltam – vettem sértődősre a figurát. Pár percig úgy viselkedtünk a másikkal, mint régen.

- Gratulálok! – adta végül be a derekát.

Még beszélgettünk egy kicsit. Majd elmentem aludni. Ezek a vizsgák nagyon kifárasztják az embert. Holnap szerencsére nincs suli, de utána minden megy, mint előtte. Kenzo mesélte, hogy az emberek is szoktak vizsgázni, de nekik utána van egy hosszú szünet amíg nem kell iskolába járniuk. Nos szálunk ez nem így van. Mi egy napot kapunk. Aztán holnap után pedig egy következő osztályban elölről kezdődik minden.

A másnapot lazsálással töltöttem.

Majd két nappal később bementem az akadémiára. Voltak új osztálytársaink, akik tegnap megbuktak hozzánk kerültek. Izo és társa nem voltak köztük. Ők már teljes rangú halálistenek. Az első nap szinte csak ismerkedés volt. Túltettük magunkat a vizsgán és nem akartak a tanárok elhalmozni minket mindennel.

A nap végén lementem a tornaterembe edzeni. Byakuya nem volt ott, amit sejtettem is. Kicsit sokáig maradtam. Minél többet akarok edzeni a közel jövőben, hogy erősebb legyek. Mire végeztem kint már sötét volt. Éppen a cuccaimat pakoltam, mikor a villany lekapcsolódott és egy alak jelent meg a tornaterem végében. Nem Byakuya lélekenergiája volt. Mikor közelebb lépett ki tudtam venni a vonásait. Horo Izo volt. Az oldalán egy karddal.

- Hallom átmentél – mosolyodott el, de ez a mosoly valahogy nem tetszett nekem.

Nem tudom miért, de elkezdtem félni…